Karácsonyi különkiadás

/December 24, egy évvel a csapat megalakulása után/

Maxwell ráfókuszált az orra előtt jobbra-balra lötyögtetett átlátszó folyadékra.

Az Isten verje meg, ennek kéknek kellene lennie!

Le sem vette a szemét a kémcsőről, úgy nyúlt az asztal felé és markolta meg az ismeretlen, égetett folyadékkal teli üveget, a vegyület fölé tartotta, de hiába.

- Ennek is most kellett elfogynia! - kiáltott fel hangosan. Visszarakta a csövet a helyére, és laborköpenyét sebtében megigazítva a konyhába trappolt. Felrántotta a címkézett szekrény ajtaját (Ambrose M. vegyszerei, vigyázat, életveszély! - állt a cetlin Richard macskakaparásával), és turkálni kezdett a fehér dobozok között.

Aztán becsapta a szekrényajtót. Levette a fehér köpenyt és felakasztotta az előszobában a fogasra, megigazította vörös haját, majd a ballonkabátjáért nyúlt.

- Sander, kimegyek valamiért! - kiáltott, ahogy magára húzta a kabátot, de nem kapott választ, pedig megesküdött volna, hogy Sandert a nappaliban látta utoljára. - Sander? - A szoba viszont üres volt. Maxwell felcsattogott az emeletre, bekopogott Sander hálószobájába, aztán Richardéba is (ami pár hónapja egyenlő volt Sander szobájával, nyilvánvaló okokból), de sehol sem találta a férfit.

Magában morogva gondolta végig, hol nem kereste még drága kapitányát.

A bunker, hát persze.

Kopogtatott a fém ajtón, a hang visszhangot vert a túloldalon.

- Sander!

- Hiába kopogsz.

Maxwell meglepetten fordult sarkon.

- Richard?

A férfi a folyosó végén ült a földön, fejét hátravetette, göndör haját két ujja közé csippentve a szeme elé húzogatta.

- Órák óta bent van, és nem enged be senkit. Pedig Peter még a durcát is bevetette.

Maxwell felszisszent.

- Pedig arra érzékeny. - Elgondolkodva a hajába túrt, tanácstalanul meredve a zárt ajtóra, aztán ismét Richard felé fordult. - Megöl, ha az engedélye nélkül megyek vásárolni?

- Az attól függ, mit veszel - válaszolta Richard csukott szemmel.

- Kémiai anyagokat.

- Menj. Majd kimentelek.

Maxwell elmosolyodott.

- Kösz.

Este nyolckor Richard még mindig a folyosón ücsörgött, bakancsának cipőfűzőjén huszonkét csomóval, de töretlen türelemmel, mikor a bunker ajtaja végre kinyílt.

- Kapitányom-kapitányom! - kiáltott rá Richard Sanderre.

Sander úgy fordult a férfi felé, mint akit süteménylopáson kaptak.

- Hé, Rich. Mit… csinálsz itt?

- Téged vártalak, seggfej. Maxwell is keresett.

Sander nevetve csóválta a fejét, miközben lehajtotta ingjének felgyűrt ujjait. Megállt Richard előtt.

- Gyere, seggfej - mosolygott a férfira, és a kezét nyújtotta, hogy felsegítse a földről. Richard nem fogadta el a segédjobbot, de miután felállt, ujjait összefonta Sanderével.

- Mit műveltél ott bent?

Sander gyorsan puszit nyomott Richard arcára.

- Mindjárt meglátod. Szedjük össze a többieket.

Felsétáltak az emeletre, Sander lassan lóbálta összefont kezüket.

- Láttad valamerre Petert?

Richardnak nem jutott ideje válaszolni, mert hangos kiáltás harsant, és Sander megtántorodott mellette, keze kicsúszott a férfi ujjai közül.

- Kapitány! - Peter Sander nyakába kapaszkodott, épphogy le nem rántva róla az inget. Richard hangosan felkacagott. Nevetésük megtöltötte a folyosót.

- Katona, vigyázz! - ordított fel hirtelen Sander, mire Peter és - Sander döbbenetére - Richard is vigyázba vágta magát.

- Nocsak - mosolygott Sander. - Ezt már szeretem. Keressük meg Maxwellt.

Maxwell épp gondosan számolta a lombikba csöpögő higanycseppeket, mikor Peter jóformán rárúgta az ajtót, ám a hirtelen hangra összerezzent, és az üveg fele beleömlött a keverékbe.

- Ó, hogy az a…

- Vigyázz a nyelvedre, hé!

Maxwell megszeppenten állt meg Sander előtt, a higanyos üveget gondosan a háta mögé rejtette.

- Maxwell…

Maxwellben abban a pillanatban, hogy Sander megszólalt, megtört az ellenállás.

- Bocsánat, Kapitány! Nem akartam szabályt szegni, de sürgősen be kellett szereznem két hozzávalót a…

Richard mutogatott Sander háta mögött, hogy elég, de Maxwellből ömlött a szó. Hevesen gesztikulált, egy levegővel elsorolt mindent, és Sander csak akkor tudott közbevágni, mikor megállt levegőt venni.

- Nem erről van szó, Maxwell.

- Oh. - Maxwell leengedte a kezét. - Akkor… miről?

- Lemegyünk a bunkerba, és mindannyian megtudjátok.

Sander újra elkapta Richard kezét, majd mindannyian lebattyogtak az alagsorba. Sander alig szöszmötölt a kulccsal, az ajtó kitárult, és a karácsonyi füzérek fénye kiáradt a folyosóra.

Peter felsikoltott.

- Karácsonyfa! Igazi karácsonyfa!

Izgatottan toporogva Sanderre nézett, aki csak bólintott, a kisfiú pedig berohant az edzőteremből ünnepi álomszobává avanzsált helyiségbe.

- Ezt mind te hoztad össze? - pillantott Richard Sanderre hitetlenkedve, ujjai között gyűrögetve a karácsonyfára tekert ezüst girlandot.

 - Szóval ez tartott ilyen sokáig - morogta Maxwell, de boldogságtól ragyogó arca elárulta, mennyire örül.

Peter visszarohanva berángatta őket a fa alá, Maxwellel közösen elkezdték bontogatni az ajándékokat. Sander törökülésben, büszke mosollyal az arcán nézte Petert, majd Richard felé fordult, kezüket összefonták egymás között.

- Európában nagyon fontos nekünk a Karácsony, tudod? Szerettem volna veletek ünnepelni, és igazán megérdemeltek egy rendes Karácsonyt. Főleg Peter.

Richard nem válaszolt, csak nézte, nézte Sander gyertyafényben ragyogó arcát, és picit jobban szorította szerelme kezét.

- Túl csodálatos vagy, Sander - mondta végül.

Sander rámosolygott.

- Boldog Karácsonyt, Rich.

Összehajoltak egy csókra, mellettük Peter felugrott a földről egy színes, fém repülővel a kezében, Maxwell pedig sorra meggyújtotta a csillagszórókat, a pattogó arany fény megtöltötte a fenyő illatú szobát. Sander, Richard, Maxwell és Peter boldogságának fényével viszont még a csillagszóró sem vetekedhetett.