Extra episode 5.

Megint sok inaktivitás után, de hoztam egy újabb rövid extrát, ami a Taktika után játszódik. Ez az egyik lehetséges változata annak, ahogy Sander és Richard egymásra találtak :3

Jó olvasást, ha valaki esetleg erre jár ^^
Ui.: Frissítettem az első fejezetet, egy kicsit hosszabb lett, érdemes megnézni ;)

_____________________________________________

- Lefogadom, hogy megint utcaversenyzik - morogta Maxwell a markába, ahogy az asztalon könyökölt. - Pedig lenne fontosabb dolgom is, mint rá várni.

 - Meg fogod büntetni? - szegezte Peter aggódva Sandernek a kérdést.

 - Ha két perc múlva nem ér ide, még a csapatból is kitiltom. - Sander az ölébe ejtett, ökölbe szoruló kezeinek beszélt. Hárman ülték körbe a bázis legnagyobb asztalát, előttük papírok és egy pisztoly feküdt szétszórva. Peter egy nagyobb kupacon nyugtatta a fejét, apró kezével a saját arcát csipkedte. Ám amikor meghallotta Sander szavait, ijedten felkapta a fejét.

 - Ne! Ne küldd el Richardot!

Sander elmosolyodott és megpaskolta a kisfiú fejét.

 - Dehogy fogom, kis katona. Ahhoz túl értékes csapattag.

Peter arcára boldog mosoly szaladt, és nekiállt papírrepülőt hajtogatni. Richard viszont ezt a pillanatot választotta, hogy hangos csattanással kivágja a bunker ajtaját, és keresztülcsörtessen a szobán. Annyi időre sem állt meg, amíg a bőrdzsekijét egy székre dobta, pár lépéssel a másik ajtónál termett. Sander hangja állította meg, mielőtt lenyomhatta volna a kilincset.

 - Richard! - Sander felemelkedett a székről, és tett egy lépést a férfi felé. - Hol voltál?

 - Sehol. - Richard az ajtóra szegezte a tekintetét, és a kilincs hideg érintésére koncentrálva próbálta kizárni a másik férfi hangját.

 - Válaszolj rendesen, ha én kérdezlek, katona! - Sander, bár nem szívesen, de parancsoló élt csempészett a hangjába. Fájt így beszélnie Richarddal. Elgondolkodva fürkészte a mozdulatlan alakot, az enyhén remegő jobb kezet, a feszülten, menekülésre váró izmokat. - Te kerülsz engem?

Richard a fejét hátravetve sóhajtott, mintegy beismerő vallomásként.

 - Miért? - folytatta Sander. Már csak három méterre állt a másik férfitól, Maxwell és Peter lélegzetvisszafojtva figyelték a jelenetet.

Aztán Richard lehajtotta a fejét, és elengedte a kilincset.

 - Tényleg tudni akarod? - kérdezte halkan.

 - Természetesen.

Richard kivárt egy pillanatig, aztán összeszedve minden bátorságát megfordult, Sanderhez lépve elkapta a derekát, és magához rántva a férfit megcsókolta. Peter tátott szájjal figyelte a jelenetet, Maxwell pedig egy mozdulattal eltakarta a fiú szemét, és rekordidő alatt kirángatta a szobából.

Sander eközben lefagyva állt Richard kezei között, és hol a hideg rázta, hol elöntötte a forróság. Érzések rohanták meg, és minden érzéke kizárólag azokra a pontokra éleződött ki, ahol a férfi hozzáért.

Aztán Richard megállt levegőt venni, és reménykedőn pillantott Sanderre. Szóra nyitotta a száját, de ahogy a másik arcáról csak döbbenetet tudott leolvasni, a gondosan megtervezett szavak nem jöttek az ajkára. Szinte bocsánatkérő mozdulattal engedte el Sandert és fordított hátat neki.

 - Most már érted.

Ökölbe szorult a keze.

 - Nem maradhatok itt - motyogta, és újra megcélozta a kijáratot. Kilép azon az ajtón és örökre eltűnik, vissza a hazugságokba, a mocsokba, ahonnan jött…

 - Nem mehetsz el - szólt Sander, hangjában rosszallás bujkált.

 - Miért nem? Itt úgy sincs szükség rám. - Richard már lenyomta a kilincset, de Sander szavai ismét feltartóztatták.

 - Dehogynem, Rich. Nekem van szükségem rád.

Sander időt sem hagyva Richardnak, hogy feldolgozza a szavait, elkapta a nyakkendőjét és magához húzta egy újabb csókra, bal keze a férfi hasára, majd a hátára csúszott.

Pár perccel később még mindig szoros ölelésben álltak, Richard az állát Sander vállán nyugtatta.

 - Még így sem fogok veled kivételezni, csak hogy tudd - motyogta Sander lehunyt szemmel, mire Richard oldalba bökte.

 - Ünneprontó! - válaszolt félig nevetve Sander férfiatlan nyüszítése hallatán. - De azért szeretlek.